10+1 lépés a működő jutalom táblához

A te gyerekednél működnek a jutalom táblák?

Nekünk nem sikerült őket tartósan bevezetnünk hosszú ideig. Elmondom, hogy miért nem, és hogy hogyan oldottuk meg mégis.

adventure-attraction-beautiful-604895.jpg

A jutalom tábla olyan ösztönző eszköz, amivel bizonyos viselkedéseket egy kicsit jobb irányba terelhetünk. Mindannyian jobban működünk, ha valami jutalom vár minket a fealdatok végén. A fizetésünkért dolgozunk, azért mozgunk, hogy jobban és erősebbnek érezzük magunkat, és ha kitartunk a saját céljaink mellett, megengedünk magunknak egy kis lazítást az eredményért cserébe. De mi felnőttként könnyen megértjük a jövő fogalmát, és kétség nélkül tudjuk, hogy a jutalom el fog érkezni, ha elég következetesek vagyunk. A gyerekek spontán lények, és az időérzékük nem nyúlik messzebbre az itt és mostnál két éves korukig, és még utána is csak lassan bontakozik ki bennük a holnapok és jövőhetek képe. Ezt fontos tudni, ha jutalom táblákkal szeretnénk dolgozni. Amikor mi először próbáltuk, Aron nagyjából három éves volt, és egyből irtó mérges lett, ha nem kapta meg a csillagot egy el nem végzett feladatért. Nem tudta összekötni a viselkedést a jutalommal, és csak a jelen létezett számára. Ráadásul nem is voltunk következetesek. A mi jutalmunk a viselkedés megváltozása lett volna, de mivel ez nem tűnt elérhetőnek ilyen formában, az egészet feladtuk azonnal. Így a cuki házi tündér kártyák a kukában landoltak. A küzdelmünk pedig elkezdődött.

Amit akkor nem vettem észre, az az volt, hogy ő még korántsem volt érett ahhoz a kiforrot koncepióhoz, amit készítettem neki, még ha iszonyú okos is volt, és magától értetődőnek vettem, hogy megérti. Arról is meg voltam győződve, hogy a következetesség nem annyira fontos. Ó, hát mennyire rosszul gondoltam! Az autista spektrum magasan funkcionáló végén lévő gyerekek sokszor kis zsenik, és könnyű (nagyon könnyű) róluk azt gondolni, hogy sokkal többet értenek annál a világból, mint amennyit valójában. Főként amikor nekünk, mint szülőknek még fogalunk sincs arról, hogy a gyerek autista. Mi csak büszkék vagyunk és azt gondoljuk, hogy a gyerekünk egyértelműen Einstein nyomdokaiba lép majd. És ezzel persze semmi probléma. Viszont meg kell értenünk néhány alapvető dolgot először, hogy segíthessünk nekik kihozni magukból a lehető legjobbat.

Hogyan kezdd?

Próbálj meg felállítani egy rendszeres rutint a gyerekednek. Nem kell, hogy komplikált legyen. Például legyen minden pénteken pizza a vacsi, és legyél ezzel következetes. Komolyan. Lehet ez a glutén- és tejmentes változat, vagy lecserélheted a pizzát bármire. A lényeg a következetesség. Egy nap egy héten, ugyanazon a napon, minden héten, legalább két hónapon keresztül. A gyereked így elkezdi majd kapiskálni, hogy milyen érzés, amikor eltelik egy hét. Próbálj valami olyasmit kitalálni, ami új, hogy kiemelkedjen a heti teendők közül.

Tegyél fel egy havi naptárat a falra/hűtőre/táblára, jelöld be a speckó napokat jól láthatóan, és hagyd, hogy a gyereked minden lefekvés előtt kihúzza az eltelt napokat. Így több dolgot is fejleszthetsz egyszerre: a napok múlásának érzékelését, hogy mit jelent egy hét, és hogyan legyünk következetesek. Nekem (sajnos) nagyon sok időbe telt, mire teljesen felfogtam (úgy értem amikor beklikkelt az agyamban), hogy egy gyerek számára a határok és a szabályok nagyon fontosak, egy autista gyerek számára pedig hatványozottan. Ha túl sok választási lehetőséget adunk, ha túl nagy mozgásteret hagyunk (pszichikai térre gondolok itt), akkor nem fogják biztonságban érezni magukat. Szükségük van arra, hogy egyengessük az útjukat. Sokkal jobban, mint gondolnánk. Mondok majd erről egy történetet a végén.

Hogyan ne hagyd abba?

Nekem ez a legnehezebb rész. Az én önuralmam nagyon jó, egy csomó téren. De ha gyereknevelésről van szó, a türelmem elillan, és túl hamar feladom. Szóval ezt kellett először megoldanom (vagy legalábbis javítani rajta). Nincs egy bombabiztos módszerem, ami mindenki számára működik, és az is lehet, hogy te már nagyon jó vagy ebben. De leírom, hogy nekem mi segít:

Eredmények

Ez egy kicsit huszonkettes csapdája, de amikor látod a következetesség eredményét, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy folytatod, amit elkezdtél. Szóval figyelj nagyon az apró részletekre, és vedd észre a legkisebb változást is a gyerekedben. Ünnepeld meg, és csináld tovább.

Képzelőerő

Fess egy élénk képet a fejedben arról, hogy milyen lesz az élet, miután sikerrel veszi az akadályt. Hidd el nekem, hogy a változás jönni fog, de türelemre lesz szükséged.

Szeretet

Erről mindig csomót beszélek, még akkor is, ha ez mindenki számára magától értetődő. Természetesen imádjuk a gyerekeinket, ez nem kérdés. De amikor elkezdik feszegetni a húrokat (amiben rendkívül jók), az idegeinkre tudnak menni, és az őrület röpke pillanataiban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy talán (csak talán) a dolgok elengedése és egy ölelés sokkal jobban működne, mint a fejük leordítása. Erre csomószor kell figyelmeztetnem magam. Főleg amikor fáradt vagyok. De úgy érzem, hogy egyre jobb és jobb vagyok benne, és nagyon sokat segít. Segít észrevenni a kis változásokat, amikről korábban beszéltem, és segít türelmesnek maradni, ami szintén kulcsfontosságú.

Hogyan csináld?

Az első jutalomtáblánk négy évvel ezelőtt egy darab papírból állt egy táblázattal, amit én rajzoltam. Legalább hat dolog volt felsorolva rajta, és a jutalom egy kis rajzolt csillag volt a megfelelő rubrikába. Egy hétre terveztem, és ha elég csillagot gyűjtött egy hét alatt Aron, kaphatott egy kártyát a házitündértől, aki egy általam kitalált lény volt, akit azért találtam ki, hogy ne nekem kelljen elvinni a balhét. Az egész koncepció rengeteg sebből vérzett. Elmondom, miért, bár gondolom már sejted.

Ez itt most egy rövid "hogyan NE csináld" rész

  • A semmiből jött: semmilyen rendszeres és következetes dolog nem előzte meg. Aronnak fogalma sem volt napirendekről, és az időérzéke sem fejlődött még ki rendesen.

  • Túl sokat kértem egyszerre (és amit kértem, az sem volt világos). Hat feladat a hét minden napjára. Atyaég. Mit gondoltam? (És emlékszem arra is, hogy betettem egy ilyet, hogy "hiszti mentes NAP". Egy három évesnek. Remélem megbocsájt majd nekem egy nap).

  • Nem gondoltam rá az elején, de amikor elkezdtem odaadni neki a kártyákat, elkezdett kérdéseket feltenni ezzel a fura tündérrel kapcsolatban. Hogyan jut be a lakásba? Kedves? Miért akarna valaki bejönni a lakásunkba, amíg nem vagyunk ithton? Miért nem találkozhat vele? mondtam, hogy okos volt. És paranoiás. Pont ezért kellett neki elmondani az igazságot a télapóval kapcsolatban is egy évre rá.

Elég hamar feladtam ezután. Volt még néhány próbálkozásom, de mind nagyon hasonló volt, szóval ugyanúgy végezték, mint az első. Nem ültem le, hogy megfigyeljem, hol hibáztam, és túl frusztrált voltam attól, hogy nem működnek. Talán utána kellett volna olvasnom, mielőtt elkezdtem bevezetni, fogalmam sincs, miért nem csináltam.

És itt vannak a legfontosabb lépések összefoglalva

  • Kezdd egy könnyed, de rendszeres rutin kialakításával (például pénteki pizza vacsi), és csináld legalább két hónapig!

  • Használj havi naptárt, jól láthatóan jelöld meg a kivételes napokat, és hagyd, hogy a gyereked húzza át az eltelt napokat (lehetőleg minden nap ugyanakkor).

  • Ünnepeld az apró győzelmeket (például amikor emlékszik rá, hogy ki kell húzni a napot, vagy amikor elkezdi megérteni, mit jelent egy hét, stb.) és nagyon gyakran adj neki pozitív visszajelzést.

  • Készíts egy táblázatot 1 vagy 2 feladattal havonta, vagy akár kéthavonta. Néhány dolgot hónapokig tarthat elsajátítani. Legyél türelmes, és hagyj minden mást. A "mindentegyszerre" a hatékonyság ellensége.

  • Legyél pontos és érthető. A feladatoknak egyszerűnek kell lenniük, hogy a gyerek biztosan megértse (pl.: "mosd meg a kezed minden alkalommal, miután használtad a wc-t". "Tedd a ruháidat a szennyesbe minden este").

  • Adj kis jutalmakat minden nap (csillag, matrica, szívecske, akármi, ami a te gyerekedet érdekli), és adj nagyobb jutalmat minden héten, ha legalább négy kicsit összegyűjtött azon a héten.

  • Találj ki egy "főnyereményt", amit egy hónap után kaphatnak meg. Ez leginkább az idősebb gyerekekkel működik, mert a kicsik nem képesek átlátni egy hónapot. Nekik inkább csak csináljunk egy kis "bulit" egy hónap után és dícsérjük meg őket nagyon. A főnyereménynek nem kell tárgynak lennie, sőt! A legjobb, ha valami együttes időtöltést ajándékozunk. Majd írok ehhez ötleteket egy későbbi bejegyzésben, de biztos vagyok benne, hogy tudod, mire gondolok.

  • Humorosan! Próbáld meg úgy tálalni az egészet, hogy az meghozza a kedvét.

  • Csináld te is vele! Nem viccelek. Csinálj magadnak egy jutalom táblát, és mondd el nekik. Imádni fogják.

  • Emlékezz rá, hogy miért csinálod. Képzeld el, mennyire jó, vidám, könnyű lesz amikor elsajátítja azt, amin dolgoztok.

  • Szeress és legyél türelmes.

Készítettem egy "puskát" is, amit ki tudsz nyomtatni, hogy szem előtt tarthasd:


És emlékezz: meg tudod csinálni!

Dolgozni kell vele valamennyit, hiszen minden értékes dolog munkaigényes. De amint látod az eredményt, hihetetlen boldog leszel. Ígérem! Tudod, honnan tudom? Mert pár hete nálunk volt egy áttörési pont a következetességünknek köszönhetően (ami amúgy nem mindig sikerül nekünk sem, de a minimális dologra fókuszálás sokat segít).

Néhány hónapja eldöntöttük, hogy Aron és Hanna csak heti kétszer nézhet képernyőt, húsz percet alkalmanként. Megbeszéltük velük is és elkezdtük. Előtte sem töltöttek sok időt a képernyők előtt, de úgy éreztük, hogy nekik még az is sok. Persze eleinte nem szerették, és küzdenünk kellett kicsit. De néhány hét alatt kezdtek hozzászokni, és bár minden nap megkérdezték, hogy képernyő nap van-e, nem kezdtek el hisztizni, amikor nem volt. Szokássá vált, és jól működött. Aztán két héttel ezelőtt, amikor mentünk az IKEA-ba egy péntek délután munka és suli után (elég rossz döntés volt, szóval ne csináljátok utánunk, hacsak nem vagytok extrém zen állapotban), a kocsiban odafelé a gyerekek beszélgettek hátul. Hanna mondta Aronnak, hogy ő bizony bemegy a gyerekmegőrzőbe, és kérte, hogy Aron is menjen vele. Erre Aron közölte vele, hogy csak akkor hjalandó, hogy ha nem néz TV-t. Erre Hanna azt mondta: "Nem fogok, nincs is mesenap". BUMMMM. Legszívesebben úgy öleltem volna, hogy közben örömtáncot lejtek, de inkább csak ragyogva odasandítottam Garára, és képzeletben adtunk egyámsnak egy ötöst. Annyira jó érzés volt, hogy le sem tudom írni. És Hanna csak négy éves! Ez tökéletes példa volt arra, hogy a következetesség kifizetődő. És az a legjobb dolog benne, hogy ez az élet minden területére igaz. (Sajnos a negatív dolgokkal is működik, még jobban, mint a pozitívakkal, de maradjuk a pozitív oldalon most!). Szóval meg tudjuk csinálni! Te is és én is.

Kérlek vedd figyelembe, hogy én nem vagyok nevelési szakember. Ezek a saját tapasztalataim, és azért osztottam meg őket, mert én örültem volna egy ilyennek, amikor pár éve belekezdtem a jutalom táblákba. Megértem, ha ezek a tippek valamiért nem működnek nálatok, és boldog vagyok, ha segítenek. Bárhogy is legyen, írd meg nekem, hogy ti hogyan csináljátok!

Szép további hetet kívánok!