2018, Zita módra

Ez volt életem egyik legnehezebb, mégis legjobb éve eddig. Amióta Izlandon élek, a tipikus “fogadalmas” időszak nekem nyárra tolódott. Amikor megvettem Elise naptárját, ami júliussal kezdődik, csak erősítettem ezen a szokásomon, így 2018 nekem igazán júliusban kezdődött.

action-architecture-blurred-background-386007.jpg

Szóval álljon most itt a fél-év összefoglalóm

Június közepén elkezdtem a munkába és a munkából gyalog járni, közben hangos könyveket hallgatni, és a hónap végén a minden reggeli tornát is. Rájöttem, hogy az év végéig nagyjából fél évem van, szóval letöltöttem Elise “célkövető” oldalát (iratkozz fel a hírlevelére, hogy megkapd te is, többféle verzió van, előre dátumozott és üres is) és megígértem magamnak, hogy egy éven keresztül legalább heti hat alkalommal tornázom, hogy megnézzem, mire képes a testem akkor, ha nem hagyom abba a mozgást (és az egészséges evést) pár hónap után. Ez a pár dolog sokféleképpen változtatott az életemen, pedig még csak fél év telt el. (Itt a célkövetőm képe még múlt hétről).

  • 189 nap telt el azóta

  • Ebből 167 napon tornáztam (nagyjából 5.640 percet, vagy 94 órát, ami átlag 34 perc tornánként).

  • Meghallgattam 7 könyvet (lista lejjebb arról a hatról, amit szívesen ajánlok).

  • Meghallgattam 32 podcast részt (megmutatom majd a legjobbakat).

  • Megtettem napi átlag 12700 lépést.

  • Napi átlag 6 órát aludtam.

Mit is jelent ez?

Torna

Imádok mozogni, különösen reggel. Nem vagyok egy kukorékoló típus, de szeretem a reggeleket. Tudom, hogy ez így fura… De se veled-se nélküled kapcsolatom van az alvással. Rettentően szeretek aludni, de utálom, hogy annyival többet megtehetnék, ha nem kellene. Ezért elkezdtem felkelni korán, hogy be tudjam iktatni a 30 perces tornámat mielőtt a gyerekek felébrednek, mivel esténként többször aludtam el altatás közben, mint nem. Reggel tornázni eleinte volt csak nehéz, aztán egyre több energiám lett napközben, és már reggel hatkor úgy éreztem, hogy elértem valamit aznap. (Kiderült, hogy ezzel olyasmit tettem, ami nagyon hasznos, anélkül, hogy tudtam volna róla. Kutatások azt mutatták, hogy ha már a nap kezdetén vannak “apró győzelmeid”, akkor sokkal valószínűbb, hogy később is jól fogod érezni magad. Tanúsíthatom, hogy így van).

A rendszeres mozgással kitartóbb, erősebb és izmosabb lettem, de ami még fontosabb, jobban kezelem a napi mókuskereket úgy általában. Még mindig messze vagyok attól, amit elhatároztam, mármint a türelmes anyaképtől, de érzem, hogy jó úton haladok. Elkezdtem hinni magamban, és rájöttem, hogy mennyi mindent el tudok érni, ha kellően odafigyelek.

Könyvek

Még ha csak hetet is hallgattam hat hónap alatt, az is több, mint a semmi. És egy pár eléggé meghatározónak bizonyult. Szinte mindegyik az “önsegítő” kategóriába tartozik, úgyhogy ha a fikciót részesíted előnyben, ugord át ezt a részt. Jövőre talán már az is belefér majd. (És angolul hallgattam őket, de a magyar megfelelőt is belinkelem sima könyv formájában).

  1. How to Win Friends and Influence People (Hogyan szerezzünk barátokat, hogyan bánjunk az emberekkel) Dale Carnegie-től. Egy nagyon jó barátom ajánlotta ezt a könyvet ezer éve, de nagyon vonakodó voltam (a magyar borító még jobban eltántorított volna, csak most nézem). A címe nagyon félrevezető, nekem azt sugallja (főleg az angol), hogy hogyan változtassuk meg azt, akik vagyunk, annak érdekében, hogy másokat befolyásolhassunk. De ez a könyv sokkal több, mint a címe. Segít abban, hogy hogyan fordítsd a figyelmed mások felé, hogyan ne legyél énközpontú, és megmutatja, hogy mennyire fontos igazán odafigyelni másokra. Még így is furán hangzik, mert ezek elég maguktól értetődő dolgok, ez a könyv mégis felnyitja az ember szemét a saját hibáira, és segít abban, hogy hogyan javítson rajtuk. Bárkinek ajánlom mintegy időszakos morális iránytű karbantartásra.

  2. The 5 second rule (Az 5 másodperces szabály - amikor legutóbb kerestem, még nem volt magyarul, de jó!) Mel Robbins-tól. Erről a szabályról egy podcastban hallottam először, és szerepet is játszott abban, hogy elkezdtem reggelente tornázni. De már vagy egy hónapja csináltam, amikor végre rákerestem erre a könyvre. És egy kincsesládát találtam. Ha csak egy könyvet olvasol jövőre, akkor ez legyen az. A legjobb a szerző előadásában hallgatni szerintem, az rengeteget ad hozzá, de biztosan olvasni is szuper. Számomra annyira inspiráló volt, hogy azt el sem tudom mondani. Ez megint csak egy magától értetődő és egyszerű dolog. A szkeptikusok valószínűleg el is intézik annyival, hogy semmi új nincs benne. De szerintem itt az a lényeg, hogy Mel alkimistává válik ebben a folyamatban, és ez a nagyon egyszerű dolog arannyá válik a kezében. Valamiért annyira könnyű elfogadni mindent, amikor ő mondja. Talán mert annyira autentikus és annyira könnyű vele azonosulni. És mindannyiunknak szüksége van egy kis “kemény szeretetre” időről időre, mert elég bénák vagyunk saját magunk nevelésében.

  3. Kick Ass with Mel Robbins: Kétlem, hogy ez megtalálható magyarul, mivel ezek inkább podcast epizódok, amikben Mel mintegy terapeutaként interjúvol meg több embert. Rengeteg felismerést hallhatsz benne, amik után nem tudod nem átvizsgálni a saját életed, és azonnali változtatásokat eszközölni rajta. Nagyon ajánlom, ha beszélsz angolul. Nem titok, hogy nagyon bírom Mel-t, mint az a másik több ezer ember is, akik követik a munkásságát. Megvan az oka.

  4. The Power of Habit (A szokás hatalma) Charles Duhigg-től. Azta. Ez a könyv annyira jó elegye az (ideg)tudományos történeteknek és motiváló tényeknek, hogy nem tudtam abbahagyni. Rengeteg dolgot megmagyaráz a viselkedésünkkel és szokásainkkal kapcsolatban, és elég jó ötleteket ad, hogy hogyan alakítsunk ki jó szokásokat. Az 5 másodperces szabállyal együtt az első helyen áll nálam idén.

  5. Made to Stick (Megragad. Hogyan vigyük sikerre gondolatainkat) Chip & Dean Heath tollából. Egy könyv marketingről és üzletről, amit nagyon szerettem. Arról szól, hogy hogyan érjük el, hogy az ötleteink megragadjanak másokban is, legyen szó egy előadásról, vagy arról, hogy hogyan érjük el, hogy a gyerekeink megtanuljanak valamit, ami fontos. Biztosan újra fogom hallgatni még.

  6. Girl, Wash Your Face Rachel Hollis-tól. Nem találtam meg magyarul sajnos. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, amikor elkezdtem, csak mindenhol szembejött, és nem akartam tovább ellenállni neki. Örülök, hogy nem tettem. Teli van nagyon jó tanácsokkal, főleg olyan nőknek, akik gyereket nevelnek. De szerintem mindenki talál benne neki való üzenetet. Van benne egy sztori, amit hallgatva ki kellett kapcsolnom, és végigbőgtem az utat a melóhelyig. Annyira azonosulni tudtam vele, és annyira fájdalmas húrokat pengetett… Jó lett volna, ha úgy 19 évesen olvasom el, mert elég sokat segített volna abban, hogy elkerüljek egy rakás olyan szituációt, amiben nem tiszteltem saját magam eléggé ahhoz, hogy felálljak és kinyissam a szám, kiálljak magamért. Ha a húszas éveidben vagy, olvasd el ezt a könyvet, most! És tanulj belőle, kérlek! Még ha nem is értesz benne egyet mindennel (én sem értettem), akkor is rengeteg nagyon mély mondanivalója és üzenete van a nőknek.

Podcast-ok

(Itt sajnos csak angol nyelvű ajánlásaim vannak)

Nem hallgatok sok podcast-ot, mert úgy gondolom, hogy a kevesebb több, ha online tanulási forrásokról van szó (én a podcastokat főként tanulásra használom). Legalábbis egy időben nem érdemes több dologra feliratkozni, mert úgysem képes az ember mindent egyszerre beszippantani, annak csak az a vége, hogy lemarad a legtöbb jóról. Szóval itt is az apró lépések taktikáját alkalmazom.

Már többször beszéltem Elise podcastjáról és a Courage and Clarity podcast-ról. Leginkább őket hallgatom, de most találtam még egyet, amiből pár nagyon hasznos részt meghallgattam már, a Creative Biz Rebellion-t.

Itt vannak a kedvenc részeim:

Finding more in less Elise podcastján

5 steps to side hustle without wrecking yourself (even with a family & job) C&C

How To Stop Fighting Against Your Life & Fall In Love With It Instead ez egy régebbi a C&C podcastból (2017-es), de már háromszor meghallgattam azóta, és szerintem mindenkinek meg kéne.

Séta

Ez az új szerelmem. Minden nap ez az egyedül töltött “én-időm”, és rengeteget segít. Sokkal hatékonyabb vagyok tőle, sokkal tisztább az agyam, és nem érdekel, hogy milyen idő van, ami itt Izlandon elég hasznos. Próbáld ki te is, ha teheted!

Alvás

Na ez az, amiben fejődnöm kell a következő hónapokban. 6 óra nem elég, szóval radikális változtatásokat fogok eszközölni. Ez az egyetlen újévi fogadalmam. Amúgy pedig csak folytatom, amit júliusban elkezdtem.

Az év szava

Minden évben választok egy szót magamnak, ami láthatatlan vezetőként szolgál az adott évre. 2017-ben ez a “Most” volt. 2018-ban a “Tenni”. 2019-re nem egy, hanem két szót választottam: “Szeretet és Türelem”. Erre a kettőre van a legnagyobb szükségem most. Elise erről is beszél a podcastjában, és nagyon jól elmesélik Ali Edwards-val, hogy mimről is szól ez a szóválasztás. Itt a mostani epizód, és a jegyzetekben ott van a többi évben készült részek listája is, mert minden évben leülnek beszélni erről.

Egy másik dolog, ami szorosan kapcsolódik ehhez, az Mel Robbins #MindestReset, azaz “gondolkodásmód újraprogramozás” programja (szintén csak angolul sajnos). Itt tudhatsz meg róla többet. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ez nekem januárban. Ez inspirált egyébként arra, hogy összeszedjem a jó és kevésbé jó dolgokat az előző évből, hiszen annyira hajlamosak vagyunk csak belerohanni a következő évbe anélkül, hogy megünnepelnénk a sikereinket, és felsorolnánk a hibákat, hogy tanulhassunk belőlük, és jó és hatásos tervet állíthassunk fel a következő évre. Szerintem ez nagyon fontos, akármiért is csináljuk.

Boldog új évet mindenkinek!

10+1 lépés a működő jutalom táblához

A te gyerekednél működnek a jutalom táblák?

Nekünk nem sikerült őket tartósan bevezetnünk hosszú ideig. Elmondom, hogy miért nem, és hogy hogyan oldottuk meg mégis.

adventure-attraction-beautiful-604895.jpg

A jutalom tábla olyan ösztönző eszköz, amivel bizonyos viselkedéseket egy kicsit jobb irányba terelhetünk. Mindannyian jobban működünk, ha valami jutalom vár minket a fealdatok végén. A fizetésünkért dolgozunk, azért mozgunk, hogy jobban és erősebbnek érezzük magunkat, és ha kitartunk a saját céljaink mellett, megengedünk magunknak egy kis lazítást az eredményért cserébe. De mi felnőttként könnyen megértjük a jövő fogalmát, és kétség nélkül tudjuk, hogy a jutalom el fog érkezni, ha elég következetesek vagyunk. A gyerekek spontán lények, és az időérzékük nem nyúlik messzebbre az itt és mostnál két éves korukig, és még utána is csak lassan bontakozik ki bennük a holnapok és jövőhetek képe. Ezt fontos tudni, ha jutalom táblákkal szeretnénk dolgozni. Amikor mi először próbáltuk, Aron nagyjából három éves volt, és egyből irtó mérges lett, ha nem kapta meg a csillagot egy el nem végzett feladatért. Nem tudta összekötni a viselkedést a jutalommal, és csak a jelen létezett számára. Ráadásul nem is voltunk következetesek. A mi jutalmunk a viselkedés megváltozása lett volna, de mivel ez nem tűnt elérhetőnek ilyen formában, az egészet feladtuk azonnal. Így a cuki házi tündér kártyák a kukában landoltak. A küzdelmünk pedig elkezdődött.

Amit akkor nem vettem észre, az az volt, hogy ő még korántsem volt érett ahhoz a kiforrot koncepióhoz, amit készítettem neki, még ha iszonyú okos is volt, és magától értetődőnek vettem, hogy megérti. Arról is meg voltam győződve, hogy a következetesség nem annyira fontos. Ó, hát mennyire rosszul gondoltam! Az autista spektrum magasan funkcionáló végén lévő gyerekek sokszor kis zsenik, és könnyű (nagyon könnyű) róluk azt gondolni, hogy sokkal többet értenek annál a világból, mint amennyit valójában. Főként amikor nekünk, mint szülőknek még fogalunk sincs arról, hogy a gyerek autista. Mi csak büszkék vagyunk és azt gondoljuk, hogy a gyerekünk egyértelműen Einstein nyomdokaiba lép majd. És ezzel persze semmi probléma. Viszont meg kell értenünk néhány alapvető dolgot először, hogy segíthessünk nekik kihozni magukból a lehető legjobbat.

Hogyan kezdd?

Próbálj meg felállítani egy rendszeres rutint a gyerekednek. Nem kell, hogy komplikált legyen. Például legyen minden pénteken pizza a vacsi, és legyél ezzel következetes. Komolyan. Lehet ez a glutén- és tejmentes változat, vagy lecserélheted a pizzát bármire. A lényeg a következetesség. Egy nap egy héten, ugyanazon a napon, minden héten, legalább két hónapon keresztül. A gyereked így elkezdi majd kapiskálni, hogy milyen érzés, amikor eltelik egy hét. Próbálj valami olyasmit kitalálni, ami új, hogy kiemelkedjen a heti teendők közül.

Tegyél fel egy havi naptárat a falra/hűtőre/táblára, jelöld be a speckó napokat jól láthatóan, és hagyd, hogy a gyereked minden lefekvés előtt kihúzza az eltelt napokat. Így több dolgot is fejleszthetsz egyszerre: a napok múlásának érzékelését, hogy mit jelent egy hét, és hogyan legyünk következetesek. Nekem (sajnos) nagyon sok időbe telt, mire teljesen felfogtam (úgy értem amikor beklikkelt az agyamban), hogy egy gyerek számára a határok és a szabályok nagyon fontosak, egy autista gyerek számára pedig hatványozottan. Ha túl sok választási lehetőséget adunk, ha túl nagy mozgásteret hagyunk (pszichikai térre gondolok itt), akkor nem fogják biztonságban érezni magukat. Szükségük van arra, hogy egyengessük az útjukat. Sokkal jobban, mint gondolnánk. Mondok majd erről egy történetet a végén.

Hogyan ne hagyd abba?

Nekem ez a legnehezebb rész. Az én önuralmam nagyon jó, egy csomó téren. De ha gyereknevelésről van szó, a türelmem elillan, és túl hamar feladom. Szóval ezt kellett először megoldanom (vagy legalábbis javítani rajta). Nincs egy bombabiztos módszerem, ami mindenki számára működik, és az is lehet, hogy te már nagyon jó vagy ebben. De leírom, hogy nekem mi segít:

Eredmények

Ez egy kicsit huszonkettes csapdája, de amikor látod a következetesség eredményét, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy folytatod, amit elkezdtél. Szóval figyelj nagyon az apró részletekre, és vedd észre a legkisebb változást is a gyerekedben. Ünnepeld meg, és csináld tovább.

Képzelőerő

Fess egy élénk képet a fejedben arról, hogy milyen lesz az élet, miután sikerrel veszi az akadályt. Hidd el nekem, hogy a változás jönni fog, de türelemre lesz szükséged.

Szeretet

Erről mindig csomót beszélek, még akkor is, ha ez mindenki számára magától értetődő. Természetesen imádjuk a gyerekeinket, ez nem kérdés. De amikor elkezdik feszegetni a húrokat (amiben rendkívül jók), az idegeinkre tudnak menni, és az őrület röpke pillanataiban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy talán (csak talán) a dolgok elengedése és egy ölelés sokkal jobban működne, mint a fejük leordítása. Erre csomószor kell figyelmeztetnem magam. Főleg amikor fáradt vagyok. De úgy érzem, hogy egyre jobb és jobb vagyok benne, és nagyon sokat segít. Segít észrevenni a kis változásokat, amikről korábban beszéltem, és segít türelmesnek maradni, ami szintén kulcsfontosságú.

Hogyan csináld?

Az első jutalomtáblánk négy évvel ezelőtt egy darab papírból állt egy táblázattal, amit én rajzoltam. Legalább hat dolog volt felsorolva rajta, és a jutalom egy kis rajzolt csillag volt a megfelelő rubrikába. Egy hétre terveztem, és ha elég csillagot gyűjtött egy hét alatt Aron, kaphatott egy kártyát a házitündértől, aki egy általam kitalált lény volt, akit azért találtam ki, hogy ne nekem kelljen elvinni a balhét. Az egész koncepció rengeteg sebből vérzett. Elmondom, miért, bár gondolom már sejted.

Ez itt most egy rövid "hogyan NE csináld" rész

  • A semmiből jött: semmilyen rendszeres és következetes dolog nem előzte meg. Aronnak fogalma sem volt napirendekről, és az időérzéke sem fejlődött még ki rendesen.

  • Túl sokat kértem egyszerre (és amit kértem, az sem volt világos). Hat feladat a hét minden napjára. Atyaég. Mit gondoltam? (És emlékszem arra is, hogy betettem egy ilyet, hogy "hiszti mentes NAP". Egy három évesnek. Remélem megbocsájt majd nekem egy nap).

  • Nem gondoltam rá az elején, de amikor elkezdtem odaadni neki a kártyákat, elkezdett kérdéseket feltenni ezzel a fura tündérrel kapcsolatban. Hogyan jut be a lakásba? Kedves? Miért akarna valaki bejönni a lakásunkba, amíg nem vagyunk ithton? Miért nem találkozhat vele? mondtam, hogy okos volt. És paranoiás. Pont ezért kellett neki elmondani az igazságot a télapóval kapcsolatban is egy évre rá.

Elég hamar feladtam ezután. Volt még néhány próbálkozásom, de mind nagyon hasonló volt, szóval ugyanúgy végezték, mint az első. Nem ültem le, hogy megfigyeljem, hol hibáztam, és túl frusztrált voltam attól, hogy nem működnek. Talán utána kellett volna olvasnom, mielőtt elkezdtem bevezetni, fogalmam sincs, miért nem csináltam.

És itt vannak a legfontosabb lépések összefoglalva

  • Kezdd egy könnyed, de rendszeres rutin kialakításával (például pénteki pizza vacsi), és csináld legalább két hónapig!

  • Használj havi naptárt, jól láthatóan jelöld meg a kivételes napokat, és hagyd, hogy a gyereked húzza át az eltelt napokat (lehetőleg minden nap ugyanakkor).

  • Ünnepeld az apró győzelmeket (például amikor emlékszik rá, hogy ki kell húzni a napot, vagy amikor elkezdi megérteni, mit jelent egy hét, stb.) és nagyon gyakran adj neki pozitív visszajelzést.

  • Készíts egy táblázatot 1 vagy 2 feladattal havonta, vagy akár kéthavonta. Néhány dolgot hónapokig tarthat elsajátítani. Legyél türelmes, és hagyj minden mást. A "mindentegyszerre" a hatékonyság ellensége.

  • Legyél pontos és érthető. A feladatoknak egyszerűnek kell lenniük, hogy a gyerek biztosan megértse (pl.: "mosd meg a kezed minden alkalommal, miután használtad a wc-t". "Tedd a ruháidat a szennyesbe minden este").

  • Adj kis jutalmakat minden nap (csillag, matrica, szívecske, akármi, ami a te gyerekedet érdekli), és adj nagyobb jutalmat minden héten, ha legalább négy kicsit összegyűjtött azon a héten.

  • Találj ki egy "főnyereményt", amit egy hónap után kaphatnak meg. Ez leginkább az idősebb gyerekekkel működik, mert a kicsik nem képesek átlátni egy hónapot. Nekik inkább csak csináljunk egy kis "bulit" egy hónap után és dícsérjük meg őket nagyon. A főnyereménynek nem kell tárgynak lennie, sőt! A legjobb, ha valami együttes időtöltést ajándékozunk. Majd írok ehhez ötleteket egy későbbi bejegyzésben, de biztos vagyok benne, hogy tudod, mire gondolok.

  • Humorosan! Próbáld meg úgy tálalni az egészet, hogy az meghozza a kedvét.

  • Csináld te is vele! Nem viccelek. Csinálj magadnak egy jutalom táblát, és mondd el nekik. Imádni fogják.

  • Emlékezz rá, hogy miért csinálod. Képzeld el, mennyire jó, vidám, könnyű lesz amikor elsajátítja azt, amin dolgoztok.

  • Szeress és legyél türelmes.

Készítettem egy "puskát" is, amit ki tudsz nyomtatni, hogy szem előtt tarthasd:


És emlékezz: meg tudod csinálni!

Dolgozni kell vele valamennyit, hiszen minden értékes dolog munkaigényes. De amint látod az eredményt, hihetetlen boldog leszel. Ígérem! Tudod, honnan tudom? Mert pár hete nálunk volt egy áttörési pont a következetességünknek köszönhetően (ami amúgy nem mindig sikerül nekünk sem, de a minimális dologra fókuszálás sokat segít).

Néhány hónapja eldöntöttük, hogy Aron és Hanna csak heti kétszer nézhet képernyőt, húsz percet alkalmanként. Megbeszéltük velük is és elkezdtük. Előtte sem töltöttek sok időt a képernyők előtt, de úgy éreztük, hogy nekik még az is sok. Persze eleinte nem szerették, és küzdenünk kellett kicsit. De néhány hét alatt kezdtek hozzászokni, és bár minden nap megkérdezték, hogy képernyő nap van-e, nem kezdtek el hisztizni, amikor nem volt. Szokássá vált, és jól működött. Aztán két héttel ezelőtt, amikor mentünk az IKEA-ba egy péntek délután munka és suli után (elég rossz döntés volt, szóval ne csináljátok utánunk, hacsak nem vagytok extrém zen állapotban), a kocsiban odafelé a gyerekek beszélgettek hátul. Hanna mondta Aronnak, hogy ő bizony bemegy a gyerekmegőrzőbe, és kérte, hogy Aron is menjen vele. Erre Aron közölte vele, hogy csak akkor hjalandó, hogy ha nem néz TV-t. Erre Hanna azt mondta: "Nem fogok, nincs is mesenap". BUMMMM. Legszívesebben úgy öleltem volna, hogy közben örömtáncot lejtek, de inkább csak ragyogva odasandítottam Garára, és képzeletben adtunk egyámsnak egy ötöst. Annyira jó érzés volt, hogy le sem tudom írni. És Hanna csak négy éves! Ez tökéletes példa volt arra, hogy a következetesség kifizetődő. És az a legjobb dolog benne, hogy ez az élet minden területére igaz. (Sajnos a negatív dolgokkal is működik, még jobban, mint a pozitívakkal, de maradjuk a pozitív oldalon most!). Szóval meg tudjuk csinálni! Te is és én is.

Kérlek vedd figyelembe, hogy én nem vagyok nevelési szakember. Ezek a saját tapasztalataim, és azért osztottam meg őket, mert én örültem volna egy ilyennek, amikor pár éve belekezdtem a jutalom táblákba. Megértem, ha ezek a tippek valamiért nem működnek nálatok, és boldog vagyok, ha segítenek. Bárhogy is legyen, írd meg nekem, hogy ti hogyan csináljátok!

Szép további hetet kívánok!

Otthon

Hubert Roguski

Hubert Roguski

Jó ideje gondolkozom már azon, hogy írni kellene magyarul is, hiszen az inkább én vagyok, és még mindig így tudom kifejezni magam legjobban. Most, hogy otthon voltam pár napra, még erősebbé vált ez az érzés. Nem egy beszélgetés témája volt az, hogy mennyire nehéz folyamatosan más nyelven gondolkozni és kommunikálni. Hogy mennyire nehéz mély, de közben humort sem mellőző beszélgetéseket folytatni olyan emberekkel, akik - hogy egy ismerős ismerősének briliáns szófordulatával éljek - nem tudják, ki az a Vágási Feri. Amikor minden apró nüanszot el kellene magyarázni először ahhoz, hogy a másik a gyökerétől megértse, átérezze a mondandód. Na ez hiányzik. Rettenetesen. Amikor hazamegyek, ilyenekből próbálok betárazni az elkövetkezendő ki tudja milyen hosszú időszakokra. Olyankor alig alszom pár napig, mert tudom, hogy csak az a röpke kis idő van arra, hogy átadjam teljes valójában azt, ami bennem van.

Persze, itt van Gara, de vele nem beszélgetünk mindenről azok közül a témák közül, amikről pedig más emberekkel szívesen beszélgetek. És ezt észre sem veszi az ember egészen addig, amíg nem kerül távol az otthonától. Ilyenkor mindig sajog a szívem egy pár hétig, amikor visszajövök, és érzem, hogy bár az elemek feltöltődtek, nagyon ügyesen kell gazdálkodni a kapott energiával ahhoz, hogy kitartson elég ideig. Főleg az izlandi tél végéig. Ami idén el sem akar jönni. Főleg az alkotó emberek hiányoznak az életemből. Azok, akikkel együtt indultunk, akik pont ugyanazokon a nehézségeken mentek keresztül, és akiket nagyon hasonló örömök értek a jellemük formálódása közben, mint engem. Akiknek az értékrendje a mai napig nagyon hasonló az enyémhez, és akik ugyanazokat a nehézségeket élik meg az alkotás terén, mint én is. Akik tudják, milyen volt a kisképzőn 1995-ben. És akik tudják, milyen volt Magyarország 2005-ben. Akik tudják, hol a Nana, és akik tudják, hogy a Kálvin tér új jegyadó automatáinak szobájában egykor a Mónika volt, műbőr puffokkal és erős feketével. Vagy csak akik simán tudják, ki az a Vágási Feri. Lehet, hogy öregszem, és lehet, hogy el kellene ezeket engednem. De az is lehet, hogy nem. Amíg úgy érzem, hogy ezek az emberek a mai napig sokat tudnak nyújtani nekem (és remélhetőleg én is nekik), az azóta ránk rakódott rétegekkel együtt, addig nehezen tudom elképzelni, hogy ez nem egy jogos igény. Mindig eszembe jut ilyenkor Exupéry mondata: " Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké."

Szóval vagy feltalálja valaki nekem a teleport kaput azonnal, vagy rövid időn belül szerzek sok-sok pénzt, de mindenképpen haza kell mennem ennél sokkal többször. Ha nem is költözünk haza, de ott kell lennem, hogy magamba szívjam a tavaszt, a nyarat, a fák illatát, a meleg eső illatát, a lépcsőházak millió-féleségét, a zsongó utcákat, a zsizsegő éjszakai életet, és különben is, a büdös és zajos, ámde nekem még mindig csodálatos Budapest összes zeg-zugát. Hogy megmutassam a gyerekeimnek mindezt. Hogy elvigyem őket azokba a múzeumokba, amiken én nőttem fel. Hogy lássák az erdőket, amikben mi túráztunk. Hogy megismerjék azt az ezer épületet, amikben mi jártunk az évek során. Hogy lássák, honnan jövünk mi, a szüleik. Hogy kisebb legyen a szakadék köztük és köztünk. Hogy találkozzanak a barátainkkal. Hogy találkozzanak a barátaink gyerekeivel. Hogy fürödjenek a Balatonban többször. Hogy vonatozzanak. Hogy villamosozzanak. Hogy üljenek a múzeumok lépcsőjén, a Duna partján, a Gellért-hegyen, a fasoron, a Moszkván, a Móriczon, a Kálvin téren. Persze, soha nem fogja nekik ugyanazt jelenteni, mint nekünk, de csak hogy egy kicsivel több cseppet kapjanak belőle, mint amennyit most. 

Fáj ezt így kiírni, mert látom, hogy ez még akkor is nehezen menne, ha ott lennénk. Nekik akkor sem tudnánk átadni azt, ami minket épít fel. De talán ha többször meg lehetne osztani az ott érlelődött gondolatokat azokkal, akik részesei voltak olyan sokáig, akkor ez sem fájna annyira. Akkor elviselhetőbb lenne a létnek ez a könnyűsége. Már ha szabad ilyet. 

Mindenesetre köszönöm mindenkinek, aki most is feltöltött. Ezt most képtelen leszek angolul is leírni azt hiszem. De azért megpróbálom.